
Victory Sajószentpéter Challenge
Nem mindig nekünk kell a versenyzőket gründolni: a Victoryban olyan jó kis közösség van, hogy semmiféle előnevezés nem kellett, sőt a teremvezető nemhogy segített a bonyolításban, de ki is találta, hogy milyen számok legyenek.
Az első szám, a hamburger evés csak nekünk szólt, de tényszerűen baromi jó kis burger van a gerendás Bistorantban, ami egy kis PWO-val megalapozta a hangulatot. Szerencsére Simon Roland naturál testépítő bajnok eljött műsort vezetni.
(Ő már a tavalyi BodyMedia Beachen is nagyon jól nyomta ezt.) Minden összeállt, igaz a számok kicsit meg lettek bonyolítva, mert 3-3 férfi/női szám csak a bicepszben volt közös.
Volt ezen kívül guggolás, lábtoló gép kocsis lábtolón - ahol magadat tolod el a platfromról -, fekvenyomás, felhúzás. Minden testsúlyarányosan leosztva, pl. fekvenyomás a testsúly felével, a felhúzás 70%-on.
Bár nem lepődünk meg, de mindig hihetetlen, milyen teljesítményt hoznak ki magukból a srácok. Persze a létszám korlátozott: volt már olyan verseny, ahol 80 induló volt, várt izzadtunk, mire két platformon lenyomtuk.
Igazából kis létszámmal is könnyen lehet a mutatvány több óra. Természetesen lesz erről anyag, aminek a tartalmát nem lövöm le most. A lényeg: a képgaléria alul!